CR9-ből CR7 lehet? |
A Marca szerint Cristiano örökölheti a távozó Raul 7-es mezét.
Ez egyáltalán nem lennee meglepő ,hiszen Cris a váloatottban is és a Manchester Unitedben is a 7-es mezben játszik(ot).
Ronaldo elmondása szerint neki a 7-es a kedvenc száma.
Igaz a válogatottban nem hoz neki annyi szerencsét mint Manchesterben.
A Real Madridnál Raul előtt oyan nevek viselték mint például:
Raymond Kopa, Amancio Amaro vagy Emilio Butragueno.
Facebookon már indult is egy CR7 névvel elátott csoport,aminek a profil képén Cristiano látható madridi mezben de a hátán nem a 9-es hanem a 7-es szám díszeleg : ) |
Raul és Guti elhagyta a Real Madridot |
Hivatalosan is bejelentették, távozik a Real Madridtól a klub legendája, Raúl González Blanco.
Raúl még 1994-ben, Jorge Valdano edzősködése idején, mindössze 17 évesen került be az első csapat keretébe.
Már fiatalon hatalmas teher hárult rá, hiszen az idősödő Emilio Butragueno helyét kellett átvennie.
Az azóta eltelt 16 év alatt Raúl nemcsak világklasszissá, de a Real Madrid csapatkapitányává és a klub meghatározó szimbólumává vált.
Több galaktikus korszakváltás is lezajlott körülötte, miközben Raúl szinte egyedül képviselte az állandóságot és a feltétlen klubhűséget.
Raúl pályafutása során szinte minden gólrekordot megdöntött. 316 gólt lőtt a Real színeiben, a spanyol válogatottban pedig 44-szer volt eredményes. Mindkettő rekord, mint ahogy szintén ő tartja a Bajnokok Ligája gólcsúcsát is 64 találattal. A klubjával hatszoros spanyol bajnok, háromszoros BL-győztes.
„Egy személyben testesíti meg a Real Madrid évszázados örökségét, született győztes” – mondta róla Fabio Capello.
Ennek ellenére a legrangosabb egyéni elismerést, az Aranylabdát sosem kapta meg pályafutása során, és a válogatottal sem tudott kiemelkedő sikereket elérni.
A 2010-11-es szezont már a Bundesligában kezdi, a Schalke csapatából távozó Kevin Kurányi helyét veszi majd át.
„Nem kétséges, Raúl érkezése az év szenzációja. Biztos vagyok benne, sokat tesz majd a csapatért, megtisztelő, hogy csatlakozik a klubhoz – kommentálta érkezését Felix Magath, a Schalke edzője.
"Nagyon nehéz nap ez számomra, hiszen életem nagy álma teljesült azzal, hogy a Real Madrid játékosa lehettem. Mindig hűséges leszek a Real Madridhoz, mindig a legjobbamat próbáltam adni a klubért" - búcsúzott a 33 éves klasszis.
Nem erősítette viszont meg, hogy a Schalkéhoz megy.
Guti Hernández, a Real Madridnál töltötte teljes pályafutását, ám most ennek a tizenhat esztendőn át tartó madridista-karriernek vége szakadt.
A középpályás 1994-ben mutatkozott be a Real Madrid C csapatánál, egy évvel később a B gárdánál is lehúzott egy idényt, majd 1995 decemberi bemutatkozása után 1996-tól következett a nagycsapat, amelynek keretéből azóta is kirobbanthatatlan volt. Eljött azonban egy korszak vége, erről tartott tegnap délután sajtótájékoztatót ő és Jorge Valdano, az együttes sportigazgatója. Eredményes pályafutása során Guti összesen 542 mérkőzésen lépett pályára a fővárosi gárdában és összesen hetvenhétszer zörgette meg az ellenfelek hálóját. Nyert a klubbal öt bajnoki aranyat és három Bajnokok Ligáját is.
"Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített pályafutásom során, a Real Madrid mindig is az otthonom lesz!" - nyilatkozta Guti búcsúzóul.
Egyelőre még nem tisztázott, hogy hol is fogja folytatni pályafutását, ám nagy a valószínűsége, hogy a Bernd Schuster által irányított török Besiktashoz szerződik, a trénerrel már dolgozhatott együtt korábban a Real Madridnál. Guti nyíltan beszélt az ajánlatról, ám hozzátette, hogy egyelőre még nem döntött az ajánlatot illetően.
|
Még is részt vesznek az amerikai-túrán a VB győztesek
|
Korábban még arról számolt be a Real Madrid labdarúgóklub hivatalos honlapja, hogy három vb-győztes spanyol játékosuk, Iker Casillas, Sergio Ramos és Xabi Alonso nem vesz részt a csapat amerikai túráján, ám a játékosok úgy döntöttek, lerövidítik a vakációjukat annak érdekében, hogy minél korábban együtt dolgozhassanak a Real új edzőjével, José Mourinhóval.
A Real Madrid augusztus elején utazik az Egyesült Állomokba, ahol két felkészülési mérkőzést játszik – a mexikói Club América és a David Beckhamet is a soraiban tudó Los Angeles Galaxy csapatával.
|
CR melegbárban bulizott?
|
Nem rég Cristiano-t egy melegbárban látták New Yorkban az N'Sync korábbi tagja,Lance Bass társaságában.
Lance nyiltan válalt homoszexualitását.
A szemtanuk szerint Cris nem éppn férfiasan volt felöltözve.
Fehér szűk rövid nadrágot,világos kék pólót,rózsaszín baseball sapkát viselt mindezt megspékelte egy rózsaszín virággal a füle mögött.
Nah és itt van a bökkenő.
Cristianon ez a szerelés vagy 1 éve volt.Legalábbis nekem már nagyon rég van ilyen képem róla.Lehet,hogy 1 újságírónak nagyon kellett a pénz vagy Roni vette fel mégegyszer ez a szerelést?
És ahogy "ismerem" Ronaldot ilyen ruhát starndra venne fel....
|
Cristiano mégsem házasodik!
|
Cristiano Ronaldo barátnője a Facebookon jelentette be, hogy még ebben az évben egybekelnek sztárfocista párjával, ám most kiderült, hogy az egész hazugság volt
Cristiano Ronaldo orosz barátnője, a fehérneműmodell Irina Sajk a minap Facebook profilján közölte, hogy a focistával még karácsony előtt összeházasodnak, azonban a nő szóvivője cáfolta a hírt.
A nyilatkozatban elmondták, hogy a profil oldal hamis, így a frigyről született kijelentéseknek semmilyen valóságalapja nincs.
|
Iker & Cristiano is megházasodik
|
Iker Casillas eljegyezte a spanyol sportriporter Sara Carbonerot.
Sara kezét egy vendégkőben kérte meg.
"Szépen kiöltöztem, hiszen a vb óta először találkoztunk a barátainkkal, de Iker sortban, pólóban, strandpapucsban jelent meg. Kicsit szégyelltem is magam miatta. Amikor elhangzott a bűvös mondat, egy pillanatig sem gondolkoztam" - mondta Sara.
Az esküvő időpontja még nincs kitűzve,de a hely az már biztos.
A nagy esemény Corral de Almaguerben lesz Carbonero kisasszony szülővárosában.
Cristiano körül felpörögtek az események...ne mintha eddig nem lett volna pörgős...
nem rég bejelentette,hogy kis ifa született.Most pedig az lehet olvasni a neten,hogy vőlegény lesz,ugyanis Ronaldo jelenlegi barátnőjével,az orosz modell Irina Shaykkal képzeli a jövőjét.
A hölgyemény ezt nyilatkozta:
„Bár nagyon meglepett, hogy kisfia született Cristianónak, segíteni akarok neki a gyermeknevelésben - kezdte Irina. - Szeretem őt, szeretem az életem és szeretem Portugáliát. Én már elígérkeztem, karácsony előtt össze is házasodunk! Már alig várom!”
Már csak az a kérdés,hogy irina tényleg szereti-e Cristianot vagy csak jó sok pénz vonza.
Az biztos,hogy mindkét hölgyemény nagyon szerencsés :)
|
Cristiano Jr-nak pincérnő az anyja?
|
Egy amerikai pincérlánytól született Cristiano Ronaldónak, a Real Madrid futballsztárjának gyermeke - értesült a Sunday Mirror. Tavaly nyáron találkoztak Los Angelesben. Nevét, fotóját nem hozták nyilvánosságra, évekig is inkognítóban maradhat.
Ronaldo apasági vizsgálatot kezdeményezett, és meg kellett várnia a DNS-vizsgálat eredményeit, hogy egy hónap után bejelenthesse az egyik ismert közösségi oldalon: "Apa lettem!" A kisbaba június 17-én, két nappal az Elefántcsontpart-Portugália mérkőzés (0-0) után jött világra. Amint befejeződött a sztár számára a torna, sietett is Algarve-ba, hogy láthassa a fiát, akiről addig a friss nagymama Dolores asszony és két nővére gondoskodott.
Édesanyja most egy ideig, lehet, hogy évekig nem láthatja a kis Cristianót. Tizenkét millió eurót fizetett neki a futballista azért, hogy inkognítóban maradjon, mert nem szeretné, ha ezen csámcsognának a bulvárlapok.
|
Cris fia súlyos beteg?
|
Csaknem tragédiával végződött Cristiano Ronaldo apává válása. Magáról elnevezett fiacskájával ugyanis tegnap történt valami. Roni nővére, anyja, az asszisztenseik és a testőreik forma-1-es pilóta módjára száguldottak a körülbelül egy hónapos gyerekkel kórházba. Majd több mint két órát töltöttek a portugál magánklinikán, és nem túl nyugodt arckifejezéssel távoztak.
Reméljük nincs semmi komoly baja a kicsinek.
A napokban kikerült az első kép Cristiano JR-ről.
Igaz csak a lába látszik rajta...
|
Ikeré az Aranykesztyű
|
A spanyol válogatottat vb-címig vezető csapatkapitányé, Iker Casillasé lett a világbajnokság Aranykesztyűje. Az akkreditált újságírók szavazatai alapján a Real Madrid kapusa lett a dél-afrikai torna legjobb portása.
A kiváló hálóőr hét meccsen mindössze két gólt kapott, az elsőt a Svájc elleni első csoportmeccsen - a sokkoló vereséget követően már csak a tíz emberrel játszó chileieknek sikerült a bravúr, azaz bevenni a spanyol kaput.
Az egyenes kieséses szakaszban sem Portugáliának, sem Paraguaynak, sem Németországnak, sem pedig Hollandiának nem termett babér. És ez azért nem akármi.
|
Ünnepek ország szerte
|
Ketten meghaltak, több mint százan pedig megsebesültek Spanyolországban, a labdarúgó-válogatott világbajnoki címének ünneplése közben.
Az andalúziai Algesiras városában egy férfi leesett az erkélyről, s életét vesztette. A másik áldozat az Extremadura tartományban található Herguijuelában egy medencébe fulladt bele az ünneplés közepette.
A dél-afrikai vb-n győztes csapatot hétfői hazaérkezése után több százezres tömeg fogadta Madridban, a játékosok egy nyitott buszon három és félórás utazás végén jutottak el a Casa de Campo városi parkba. Ott több mint 150 ezren vettek részt az óriási partin, ahol a futballisták megköszönték a szurkolóknak a támogatást. A hatalmas hőség miatt az embereket folyamatosan vízzel locsolták.
A Marca című sportlap becslése szerint 25 millióan ünnepeltek az utcákon, amely a gazdasági válság és jelentős munkanélküliség sújtotta ország lakosságának több mint a fele.
Baszkföldön, Bilbaóban ugyanakkor szélsőségesek zavarták meg az ünneplést, s Katalóniában, Barcelonában is rendbontásokra került sor. A rendőrség két tucat embert előállított.
|
Paul polip díszpolgár Spanyolországban
|
Carballino város polgármestere kitünteti a polipot, a helyi halfeldolgozó vezetője 30 ezer eurót adna Paulért.
Pault, a jóspolipot Carballino díszpolgárává avatta, döntött egyhangúlag az északnyugat spanyol város tanácsa. A polipfeldolgozásból élő galíciai település így akarja megköszönni Paulnak, hogy helyesen jósolta meg a vb-döntő eredményét, Spanyolország győzelmét.
Carlos Montes polgármester a polip akváriumához, Oberhausenbe utazik, hogy átadjon egy kitüntetést Paulnak: az átlátszó üvegdobozon azonban ezúttal nem a világbajnokságon résztvevő országok zászlaja ], hanem Carballino címere áll.
A 14 ezer fős galíciai város polgármestere szeretné, ha néhány napra megkaphatná a páratlan polipot, hogy augusztus 8-án egy gasztronómiai ünnepségen kiállíthassa; a város vállalja a szállítási költségeket.
Galíciában a polip nemzeti eledel. "A németeknek nem kell aggódniuk, nem esszük meg Pault" - mondta a helyi halfeldolgozó vezetője, Manuel Pazos. Az üzletember a héten már 30 ezer eurót ajánlott a Paulért, aki várakozásai szerint fellendítené a turizmust városában.
|
Hír Archívum |