Cristiano Twitterén és Facebookján jelentette be hírt: „Hatalmas örömmel értesítelek benneteket, hogy nemrég kisfiam született. Mint azt az édesanyával megbeszéltük aki nem szeretné felfedni kilétét – vállaltam az apaságot és a fiam teljes jogú gondviselője leszek. Arra kérek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletemet (és a fiamét is)"
Ez durva...
FRISS:Cristiano Ronaldo nem CSK
dátum: 2010.07.04
Sajtóértesülések szerint elvették a portugál válogatott csapatkapitányi karszalagját Cristiano Ronaldótól. A középpályástól a spanyolok elleni mérkőzés előtt, alatt és után tanúsított viselkedése miatt vonta meg a bizalmat a szövetségi kapitány.
Cristiano Ronaldo nem tudott vezéregyénisége lenni a világbajnokságon a portugál csapatnak, ami a leglátványosabban a Spanyolország elleni nyolcaddöntőben mutatkozott meg, mikor valósággal eltűnt a pályán,
és képtelen volt összefogni az együttest.
A kiesést ráadásul igen nehezen emésztette meg: a kamera felé köpött, majd a sajtónak azt javasolta, a vereség okairól kérdezzék a szövetségi kapitányt.
Carlos Queiroz állítólag erősen zokon vette Cristiano kifakadását, és a Daily Mail értesülései szerint el is vette tőle a csapatkapitányi karszalagot, amelyet várhatóan a Porto védője, Bruno Alves kap meg.
Feltéve, hogy a portugálok következő mérkőzésén is Carlos Queiroz lesz a kapitány, aki amellett, hogy közutálatnak örvend az Ibériai-félsziget nyugati felén, a szövetségi vezetők bizalmát is elvesztette.
FRISS:Ikernek Pepe Reina súgott :D
dátum: 2010.07.04
Kapustársa tanácsára vetődött a kapu bal oldalába Iker Casillas, a spanyolok kapusa az 58. percben, amikor a paraguayiak amúgy biztos lábúnak tartott támadója, Óscar Cardozo büntetőjét látványos vetődéssel hárította úgy, hogy nem elütötte, hanem - ritka bravúrral - megfogta a labdát.
„A büntető előtt bevillant, hogy mit mondott kapustársam, Pepe Reina, aki éppen a meccs előtt beszélt arról, hogy Cardozo szereti nagy erővel a kapu bal oldalába lőni a 11-eseket. Ezért aztán oda is vetődtem és el tudtam csípni a labdát" - magyarázta Casillas. A spanyol csapat egyébként pihenőt kapott, miután szombaton 1-0-ra legyőzte Paraguay válogatottját.
FRISS:Spanyolország a legjobb 4 között
dátum: 2010.07.04
Tegnap este Spanyolország egy nehéz mccsen legyőzte Paraguay-t.Ikerék így a legjobb 4 közé juottak.Az elődöntőben Németország lesz az ellenfél.Viva Espana!
Paraguay-Spanyolország
0-1
Johannesburg, Ellis Park Stadium, 55 359 néző Gól:83. Villa Sárga lap:59. Alcaraz, 59. Cáceres, 71. Morel, 88. Santana, ill. 57. Piqué, 63. Sergio Busquets Paraguay:Villar, Verón, Da Silva, Alcaraz, Morel, Cáceres (85. Barrios), Barreto (64. Vera), Santana, Riveros, Valdez (73. Santa Cruz), Cardozo Spanyolország:Casillas, Sergio Ramos, Piqué, Puyol (84. Marchena), Capdevila, Sergio Busquets, Xavi, Iniesta, Xabi Alonso (75. Pedro), Villa, Torres (56. Fábregas)
FRISS:Betegség miatt elhagyta a VB-t Manolo
dátum: 2010.07.02
A 61 éves Manuel Cáceres, vagy ismertebb nevén „Dobos Manolo” betegség miatt csütörtökön elhagyta Dél-Afrikát, így a továbbiakban már nem szurkolhat a helyszínen a spanyol válogatott sikeréért.
Manolo az elmúlt néhány napot állandó pihenéssel töltötte potchefstroomi szálláshelyén, ám fájdalmai a dél-afrikai hideg miatt súlyosbodtak, így a spanyol válogatott orvosa azt tanácsolta: a gyorsabb és biztosabb felépülés reményében inkább Spanyolországban kezeltesse magát.
A spanyol válogatott „tizenkettedik játékosaként” ismert népszerű vezérszurkolói nagyon szomorúan vette tudomásul a fejleményeket, és a hírek szerint még el is sírta magát. A reményt viszont nem adta fel: bízik benne, hogy Valenciában néhány nap alatt jobbra fordul egészsége, és ha Spanyolország bejut a vb-döntőbe, szívesen visszatérne Dél-Afrikába.
Jobbulást Manolonak :D
FRISS:Mindenki Cristianot hibáztatja
dátum: 2010.07.02
A szövetségi kapitány Carlos Queiroz hibás döntésével, illetve a sztárcsatár Cristiano Ronaldo erőtlen játékával magyarázták a portugál lapok az ország labdarúgó-válogatottjának nyolcaddöntős vereségét és világbajnoki búcsúját.
"Queiroz hibáját követően bukott el Portugália" - tette címlapjára a Diario de Noticias, miközben a Publico azon morfondírozott: "Mit tettünk, hogy ezt érdemeltük?" A Correio da Manha vélekedése szerint "Hugo Almeida 59. percben történt, hibás elképzelésből fakadó lecserélése nyitotta meg az utat a kiesés felé", de hozzájárult a búcsúhoz az is, hogy "Cristiano Ronaldo egyik legrosszabb játékát produkálta a válogatottban".
Nem kíméli a Real Madrid támadóját a Publico sem, amely szerint "Ronaldo mellett elment a világbajnokság". "(Jose) Mourinho (az Internazionaléval idén BL-győztes, jelenleg a Real Madrid alkalmazásában álló portugál edző) már korábban megmondta, hogy még a szélvészgyors Ronaldóval sem nyer Portugália vb-aranyat. A csatár azonban még egy tengeri körutazás sebességét sem érte el" - fogalmazott a cikk szerzője.
A DN értékelése szerint "Ronaldo szinte nem is létezett", miközben "a portugál válogatottat egy ambíció nélküli edző irányította". "Őszintén szólva Quieroz csapata addig jutott, ameddig megérdemelte", s kedden "a jobb válogatott győzött, megérdemelten".
Az A Bola című sportlap úgy vélekedett, hogy a Real Madrid csillaga, a válogatott csapatkapitánya "anélkül távozott a világbajnokságról, hogy bármi emlékezeteset is tett volna". A lapok ugyanakkor méltatták Eduardót, aki általános védekezés szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a kapuban.
A korábbi válogatott Luis Figo is beszólt Cristianonak:
A portugál válogatott korábbi csapatkapitányát nem nyűgözte le Ronaldo reakciója a csapat vb-búcsúja után. Mikor a kiesés okairól faggatták a Real Madrid szélsőjét, ő csak foghegyről odavetette: "Kérdezzék Queirozt."
Figo szerint ugyanakkor nem kellett volna piszkálnia Carlos Queiroz vezetőedzőt Ronaldónak.
"Az én fogalmaim szerint egy csapatkapitány különbözhet talán másoktól, de a körülményekre való tekintet nélkül meg kell védenie a társait. A nehéz időkben inkább ki kellene állni a többiek mellett" - jelentette ki Figo.
Queiroz ezt nyilatkozta: "Portugáliának szüksége van Ronaldóra, Ronaldónak szüksége van a válogatottra, de ha a nemzeti mezben gyengén teljesít néhány játékos, akkor nem érdemlik meg, hogy hordják" fogalmazott sokatmondóan Queiroz a riportereknek.
Cristiano a történtekre így felelt:
"Amikor azt mondtam, kérdezzék az edzőt, egyszerű eset volt, mert Carlos Queiroz egy sajtótájékoztatón tartózkodott és az újságírók hallhatták a magyarázatait, ráadásul nem éreztem helyesnek, hogy én magyarázzam meg, ami történt - nyilatkozta a Real Madrid sztárja. - Soha nem gondoltam volna, hogy ezek az egyszerű és ártatlan szavak ilyen sok vitát gerjesztenek. Szóval megkérek mindenkit, ne keressen ott szellemeket, ahol nincsenek. Nincs itt semmiféle ügy! "
"Szenvedek, és jogom van hozzá, hogy egyedül szenvedjek - mondta Ronaldo. - Teljesen le vagyok taglózva, csalódott vagyok és elképzelhetetlenül szomorú."
José Mourinho pedig megvédte Ronaldot:
„Nem engedem, hogy mindenki kizárólag Ronaldóra fogja a kiedsést - kezdte kissé bőszen a Special One. - Ha az én csapatom nyer, együtt nyer, ha veszít, akkor én veszítek. Azt tanácsolom Ronaldónak, hogy próbáljon megnyugodni egy kicsit és menjen vakációzni egyet.”
Szerintem ez úgy baromság,ahogy van.A portugál sajtó úgy kezeli ezt az ügyet mintha egyedüli portugálként Cristiano lépett volna pályára a 11 spanyol ellen...
Oké Cris nem volt jó formában,de rajta és a kapuson kívül voltak 9-en abban a csapatban.
És ha hisztizett a meccs végén... Ilyen a mentalitását ki volt borulva. Könnyű mindent egy-jét ember nyakába varrni.Nem csak Cristiano Ronaldo volt gyenge hanem ez egész portugál csapat.
FRISS:Nyolcad döntő
dátum: 2010.06.30
Mivel a spanyolok csoprt elsőként a portugálok pedig csoport másodiként jutottak tovább csoportjukból ezért spanyol-portugál nyolcad döntőt rendeztek.
Sajnos :'( Én nem tudtam kinek szurkoljak,de legalább ez egyik kedvenc csapatom továb jutott.
Spanyolország-Portugália
1-0
Fokváros, Green Point Stadion, 62 955 néző Gól:63. Villa Sárga lap:74. Xabi Alonso, ill. 80. Tiago Piros lap:89. Ricardo Costa Spanyolország:Casillas, Sergio Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila, Sergio Busquets, Xabi Alonso (93. Marchena), Xavi, Iniesta, Villa (88. Pedro), Torres (58. Llorente) Portugália:Eduardo, Ricardo Costa, Carvalho, Bruno Alves, Coentrao, Pepe (72. Pedro Mendes), Tiago, Raul Meireles, Simao (72. Liédson), C. Ronaldo, Hugo Almeida (58. Danny)
FRISS:3. csoportkörök
dátum: 2010.06.30
Szijjasztok.Ma hajnalban végre hazaértünk.
Úgyhogy hozom a 3. cspoprtkörk összefoglalóit:D
Portugália-Brazília
0-0
Durban, Moses Mabhida Stadium, 62 712 néző
Sárga lap:25. Duda, 31. Tiago, 40. Pepe, 45. Coentrao, ill. 15. Luís Fabiano, 25. Juan, 43. Felipe Melo Portugália:Eduardo, Ricardo Costa, Carvalho, Bruno Alves, Duda (54. Simao), Tiago, Pepe (64. Pedro Mendes), Raul Meireles (84. Miguel Veloso), Danny, C. Ronaldo, Coentrao Brazília:Júlio César, Maicon, Lúcio, Juan, Bastos, Daniel Alves, Gilberto Silva, Felipe Melo (44. Josué), Júlio Baptista (82. Ramires), Luís Fabiano (85. Grafite), Nilmar
A G csoport végeredménye:
Meccsek
GY
D
V
GÓL K
P
Brazília
3
2
1
0
5-2
7
Portugália
3
1
2
0
7-0
5
Elefántcsontpart
3
1
1
1
4-3
4
Észal-Korea
3
0
0
3
1-12
0
Chile-Spanyolország
1-2
Pretoria, Loftus Versfeld Stadion, 41 958 néző Gól:47. Millar, ill. 24. Villa, 37. Iniesta Sárga lap:15. Medel, 19. Ponce, 21. Estrada Piros lap:37. Estrada Chile:Bravo, Isla, Medel, Ponce, Vidal, M. Gonzalez (46. Paredes), Estrada, Jara, Valdivia (46. Millar), Beausejour, A. Sanchez (65. Orellana) Spanyolország:Casillas, Sergio Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila, Xabi Alonso (73. J. Martinez), Xavi, Iniesta, Busquets, F. Torres (55. Fabregas), Villa
A H csoport végeredménye:
Meccsek
GY
D
V
GÓL K.
P
Spanyolország
3
2
0
1
4-2
6
Chile
3
2
0
1
3-2
6
Svájc
3
1
1
1
1-1
4
Honduras
3
0
1
2
0-3
1
FRISS:Péntek
dátum: 2010.06.24
Pénteken 16:00-tól Portugália Brazíliával játzik.A brazilok már tovább jutottak és gyakorlatilag a Portugálok is mert brutális a gólkülömbségük.Ez a meccs a csoport elsőségről is dönthet.
Spanyolország 20:30-tól Chilével játszik.Ez a mecs a továbbjutásról is dönthet.A spanyoloknak nyerni kell!!!
Holnap hajnalban én elutazok Horvátországba és csak szerda hajnalban érek haza.
Ezért nem tudok írni az eredményekről.
A nyolcad döntők pedig jók lesznek,ugyanis lehet,hogy Portugália - psanyolország meccs lesz.
FRISS:2. csoportkörök
dátum: 2010.06.24
Hétfőn lépett pályára Portugália és Spanyolország is.
Portugália - Észak Korea
Nem lettem volna a koreaiak helyében ugyanis Cristianoék 7-0-ra verték őket...
Crisnek vicces "kis" gólja volt :D
Fokváros, Green Point Stadium, 63 644 néző Gól:29. Meireles, 53. Simao, 56. Almeida, 60. és 89. Tiago, 81. Liédson, 87. C. Ronaldo Sárga lap:39. Mendes, 70. Almeida, ill. 33. Chol-Jin Pak, 47. Yong-Jo Hong Portugália:Eduardo, Miguel, Alves, Carvalho, Coentrao, Pedro Mendes, Simao (74. Duda), Meireles (70. Veloso), Tiago, C. Ronaldo, Almeida (78. Liédson) Észak-Korea:Myong-Guk Ri, Jong-Hyok Cha (75. Song-Chol Nam), Jun-Il Ri, Kwang-Chon Ri, Chol-Jin Pak, Nam-Chol Pak (58. Kum-Il Kim), Yun-Nam Ji, In-Guk Mun (59. Yong-Jun Kim), Young-Hak An, Tae-Se Jong, Yong-Jo Hong
Cristiano ezt nyilatozta a meccs után: „A gólom elég vicces volt, ezzel együtt nagyon boldog vagyok. A gól így is, úgy is gól. Egy világbajnoki mérkőzésen nem egyszerű hét gólt szerezni. Így aztán a csapaté a dicsőség, együtt játszottunk fantasztikusan."
Spanyolország - Honduras
Spanyolok győzelmi kényszerben léptek pályára.
Kettő David Villa góllal meg is verték Hondurast.Igaz David lőhetett volna mester 3-mast is csak hát kihagyott egy 11-est.
Johannesburg, Ellis Park Stadium, 54 386 néző Gól:17. és 51. Villa Sárga lap:8. Turcios, 38. Izaguirre Spanyolország:Casillas, Sergio Ramos (77. Arbeloa), Puyol, Piqué, Capdevila, Sergi Busquets, Navas, Xabi Alonso, Xavi (66. Fábregas), Villa, Torres (70. Mata) Honduras:Valladares, Mendoza, Chávez, Figueroa, Izaguirre, W. Palacios, Guevara, Turcios (63. Núnez), Espinoza (46. Welcome), Martínez, Suazo (83. J. Palacios)
FRISS:Nem törlik Cris sárgáját
dátum: 2010.06.24
A FIFA visszautasította a Portugál Labdarúgó-szövetség fellebbezését, és nem törli el Cristiano Ronaldo Elefántcsontpart ellen beszedett sárga lapját.
A portugál középpályás lökdösődésért kapott figyelmeztetést, noha a felvételekből egyértelműen kivehető, hogy provokálták az ellenfél játékosai.
A FIFA szerint a játékvezető nem követett el műhibát, így nincs helye a tiltakozásnak.
Pff ezek az Elefántcsontpartiak szánalmasak.Nem tudom kilátta az Elefántcsontpart - Brazília meccset Kakát miért állították már ki ...
FRISS:Iker barátnője hibás a vereségért?!
dátum: 2010.06.23
A Telecinco spanyol televíziós csatorna riportere, „civilben” barátnője faggatta a spanyol válogatott veresége után Iker Casillast, de a mérkőzés előtt is közelebb férkőzött párjához, mint azt Del Bosque kapitány kívánatosnak tartaná. A svájciak elleni vereséget részben a szexis riporter számlájára írják.
Spanyolország okozta eddig a dél-afrikai vb negatív szenzációját a Svájc elleni 1-0-s vereséggel, és a gólért részben a kapust, Iker Casillast teszik felelőssé.
A mérkőzés után Iker a Telecinco nevű tv-csatorna riporterének, a világ legszexisebb sportújságírójának választott Sara Carbonerónak ecsetelte a kudarc okait, aki a találkozó előtt néhány méterre párjától, közvetlenül a kapu mögül is bejelentkezett a durbani stadionból.
A csapathoz közel álló személyek szerint Carbonero kisasszony jelenléte elterelte a kapus figyelmét a feladatáról, és a válogatott több játékosát is irritálta, hogy a hölgy szüntelenül a játékosok körül lebzselt.
A riporter határozottan visszautasítja a vádakat, és úgy tartja: aki vele vitetné el a balhét, az csak bűnbakot keres a spanyolok rossz vb-rajtjára.
Jelenléte már csak azért is bosszanthatta a spanyol játékosokat, mivel Vicente Del Bosque szövetségi kapitány kifejezetten tiltja, hogy a mennyasszonyok és barátnők akár csak együtt utazzanak a csapattal.
Szerintem ez hülyeség. Iker profi sportoló,így szerintem nem jelenthet neki gondot az,hogy a játékra koncentráljon akkor is ha esetleg a barátnője a kapu mögött áll.
FRISS:VB 1. csopotkör
dátum: 2010.06.23
Sziasztok! Tudom,hogy kicsit lemaradtam,de hozzom a VB-s híreket.
Portugália - Elefántcsontpart
Port Elizabeth, Nelson Mandela Stadium, 37 034 néző
Sárga lap:7. Zokora, 21. Demel, ill. 21. C. Ronaldol Elefántcsontpart:Barry, K. Touré, Tiéné, Demel, Eboué (89. Romaric), Zokora, Tioté, Y. Touré, Kalou (66. Drogba), Gervinho (82. A. K. Keita), Dindane Portugália:Eduardo, Alves, Ferreira, Carvalho, Coentrao, Mendes, Danny (55. Simao), Deco (62. Tiago), Meireles (85. Amorim), Ronaldo, Liédson
Spanyolország - Svájc
Sajnos a spanyoloknak nem sikerült jól a bemutatkozás a VB-n,ugyanis 1-0ra kikaptak Svájctól.